Céklakrémleves
A napokban az egyik szomszédunktól kaptunk egy szatyornyi zöldséget benne minden finomsággal. A nagy részét betettem a fagyasztóba, hogy ne fonnyadjon rám, a megmaradt részből meg nekiálltam ötletelni. Nos volt a szatyorban egy cékla is, mi más lehet a sorsa, amit még Micu is megeszik, krémleves, mégpedig így...
- cékla
- hagyma
- alaplé
- tejszín/créme fraiche
- só
- bors
A céklát megmostam, s kicsit olajjal meglocsolva alufóliába csomagoltam, majd betettem a sütőbe. Addig kell sütni, míg egy kést könnyen áttudunk rajta nyomni. Tiktaktiktak...Ekkor aztán már igazán könnyű leszedni a héját. VIGYÁZAT, rettentően maszatol. Úgy néztem ki én is, mint aki elvágta a kezét :). Szépen kockára vágtam a céklát, meg a hagymát is.
Mondtam én, hogy maszatol :) |
Kevés olajon üvegesre pirítottam a hagymát, majd rádobáltam a céklakockákat, s egy darabig sütögettem, majd jól összeturmixoltam. VIGYÁZAT, ha nem figyelsz a fal is céklás lesz :). Jöhet az alaplé. No én itt csaltam, mert vízzel felengedtem, s dobtam bele leveskockát. Ezer bocsánat, de nincs nálam mindig alaplé. :)
Jöhetnek a fűszerek szépen sorban, meg a créme fraiche. Egy darabig még rotyog, aztán kész is. NyamiiiiiJó étvágyat! cucu :) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése